Könnyen és szívesen beszélgetek olyan emberekkel, akik átlagon felül nyitottak, és rendkívül színes az érdeklődési körük. Tóth Gábor pedig pontosan ilyen ember. Évekig volt külföldi vendégmunkás, hónapokig hátizsákos utazó, de startupper és TED előadó is. Újabban mantra meditációk tartásával foglalkozik. Nem utolsó sorban pedig ő álmodta és alapította meg a Tudatos Fiatalok Közösségét (TFK). Gáborral augusztus végén, a Margitszigeten találkoztunk, ebből a beszélgetésből szemezgettem néhány gondolatot.
A tudatosabb élet irányába való elmozdulás is egyfajta életmódváltás. Milyen önismereti utat jártál be, mi motivált abban, hogy ne egy konvencionális utat kövess?
Gyerekként csomó dolog nem tűnik logikusnak: például miért kell elmenniük a szülőknek dolgozni. A legtöbb ember nem azért dolgozik, mert szereti a munkáját, hanem mert rá van kényszerülve. Számomra nem volt logikus magyarázat, hogy “így működik a világ” meg “ilyen a gazdaság”. Ha ennyire fejlettek vagyunk, és technológiai téren is ennyi mindenen keresztülmentünk, ezt hogy nem oldottuk meg? Elkezdtem kutakodni, van-e erre megoldás – ha van, akkor mi, és ha nincs, akkor miért nincs. Akkor jött egy nagyobb előrelépés, amikor Angliában éltem közel 3 éven át, és megerősödött az angol nyelvtudásom. Ez rengeteget hozzátett az életemhez – mindig elmondom a fiataloknak, hogy ha van lehetőségük, akkor néhány évet éljenek külföldön, mert a különböző kultúrák megismerése nagyon sokat ad a látótér tágításához. A jó angoltudásom által számtalan olyan tartalomhoz hozzáfértem, ami nem volt korábban lefordítva. Sokszor találkoztam a consciousness (tudatosság) szóval – mindenfélét aposztrofáltak vele, kezdve azzal a spirituális úttal, hogy az ember nem csak a testéből áll, hanem vannak más részei is, amelyek legalább olyan fontosak (ha nem fontosabbak). Az egyik vonal szerint az önismeret által egyre több mindent el lehet érni, ami kívánatos az élet különböző területein (anyagiak, emberi kapcsolatok, kiteljesedés). Az összeesküvés elméletek vonala pedig arról szólt, hogy a dolgok mögött, amelyeket furcsának, tisztességtelennek vagy logikátlannak ítélünk meg, milyen érdekek és erők mozognak. Ezekből az irányvonalakból próbáltam összefésülni, ami érdekel, provokál, és megszólít, ezeket fejtegettem 17-18 éves koromtól. Két csapásirány elég nagy feszültséget keltett bennem: az egyik arról szólt, hogy érjek el minden (akár sekélyesnek tűnő) személyes célt vagy vágyat, a másik pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a világnak több, mint a fele méltatlan körülmények között él, részben a jóléti nyugati társadalmak miatt. Egy darabig nem tudtam, hogyan egyenlítsem ki ezt a belső feszültséget. Minél jobban szélesítjük a perspektívánkat, minél több lehetőséget vizsgálunk meg és hasonlítunk össze egymással, annál több esélyünk van arra, hogy választ találunk a kérdéseinkre, és komplexebb képet tudunk alkotni. Érdemes megtalálni az arany középutat, mert ha az ember túl sok információt enged be, az is zavart okozhat.
Kiket szeretnél megszólítani és egyáltalán, hogyan lehet valaki tudatos fiatal? Milyen belső drive-ra van ehhez a tudatossághoz szükség?
Mindig azzal a témával szeretek foglalkozni, ami aktuálisan foglalkoztat, mert az lelkesít igazán. Olyanokat szeretnék megszólítani, akikben az inger már alapból megvan. A változást a legpraktikusabb úgy előmozdítani, hogy egy koncentrikus körként gondolunk rá: mi állunk a közepén, és mintha körbe lennénk rakva dominókból kirakott körökkel, meglökjük a hozzánk legközelebb lévőket. Sokan úgy gondolják, hogy a legelesettebbeken kell leginkább vagy legelőször segíteni, szerintem viszont energetikai szinten az a leghatékonyabb, ha mindig annak segítünk, akinek a legkönnyebb. Éppen ezért azoknak a fiataloknak szeretnék adni egy utolsó lökést, akiknek tényleg már csak egyetlen lökésre van szükségük, hogy elinduljanak az útjukon. Amikor ezt megkapták és elindultak, ez a folyamat óhatatlanul hatással lesz a környezetükben lévő emberekre. Utóbbiakra már nem az én dolgom, hogy hassak – az már az ő dolguk. Ha az ember a saját útján jár, azzal a környezetére is hatást gyakorol.
Neked olyan irányt vett az életed, amilyet elképzeltél?
Mondhatjuk, hiszen rengeteget adott (élettapasztalatot, kapcsolatokat) az elmúlt négy és fél TFK-s év. Szerintem minden fiatalnak érdemes lenne a saját választott témájában valamilyen közösségi projektet csinálnia. Nemrég 29 éves lettem, és hétévente vannak irányváltások az életemben. Most érzem azt, hogy rendbe kell tennem a magammal hozott transzgenerációs örökségeket, korlátozó hiedelmeket és gyermekkori traumákat, mert azok a dolgok, amikre valójában vágyom (mindenki arra vágyik, hogy minél inkább önmaga lehessen), nem fognak menni, ha tudatalatti mintákból fakadó szerepeket játszom. Ez egy belső munka, egy önismereti út. Úgy érzem, hogy nagyon jó helyzetben vagyok és jó életem van, amit sokkal jobban meg kell becsülnöm és hálásnak lennem érte. Mostanában érzem, hogy el kell kezdenem döntéseket hozni, és lázadó liberális, a világra totálisan nyitott, befogadó fiatalból olyan felnőtté válni, aki átgondolja mit tapasztalt és szerzett meg a húszas évei alatt: mik azok a dolgok, amelyeket érdemes tovább vinni, fejleszteni és megtartani, és miket nem. Nem azért, mert utóbbiak rosszak, csak egy nap 24 órából áll, egy év 365 napból, és nem fér bele minden megfelelő módon az életünkbe. Ebben a konzerválási folyamatban érzem magam, ilyen értelemben minden dolog, amit valaha kipróbáltam, nagyon sokat hozzáadott ahhoz, hogy képesnek érezzem magam arra, hogy a következő életszakaszt is potenciálisan kimaxoljam. Az ember előbb-utóbb telítődik a sok élménnyel, és elkezd vágyni a stabilitásra. Ettől függetlenül meg lehet őrizni a nyitottságot, és fenntartani olyan szpotokat a naptárban, amelyek teret engednek a spontaneitásnak.
A harmincas korosztálynál gyakran előfordul, hogy még benne élnek a szüleik mintáiban – nem mobilisak vagy rugalmasak, kiégnek, kevésbé befogadóak a világ iránt. A másik vonal a végtelenül nyitott, folyamatosan “kereső üzemmódban” élő létforma. Hogy lehet megtalálni az arany középutat?
Annak lehet segíteni, aki hagyja és akarja. Senkit se akarjunk megváltoztatni, ha ő nem nyitott erre. A legjobb, amit tehetünk, ha inspirálunk másokat. Ha valaki nyitott és sokkal többet tapasztalt az életből, mint egy átlag korabeli, szerintem erkölcsi kötelessége, hogy a tapasztalataiból megosszon valamennyit legalább a közvetlen környezetével. Milyen például Indonéziában utazgatni, lakókocsiban lakni két hétig, vagy kiköltözni a városi panelból vidékre. Érdemes megosztani az élményeket, mert, ha az ember látja, hogy egy ismerőse élte át ezeket, akkor nagyobb eséllyel kezd hinni abban, hogy ez neki is sikerülhet. De odamenni valakihez azzal, hogy “szerintem rossz az, amit csinálsz, inkább máshogy kéne”, jóval kisebb hatékonysággal működik. Akiket az inspiráció (a saját sztorink) megszólított, jönnek és kérdeznek: amikor megválaszoljuk a kérdéseiket, vissza is kérdezhetünk, (jó értelemben véve) provokálhatjuk a környezetünkben lévő embereket. Mondok egy példát. Május 9-én összetörtem a telefonomat, és azóta sem pótoltam. Facebookon megosztottam erről két posztot, így ezer ismerőm láthatta, hogy van egy ember az ismerettségi körükben, aki nem használ telefont. Ez ugyan lassítja az életet, de nagyon jó és komfortos érzés, hogy nem tudnak csak úgy elérni. Szépen lassan lopta be magát az életünkbe, hogy mindig elérhetőek vagyunk mindenkinek, látják, ha online voltunk és ilyenkor feltehetik a kérdést, hogy “miért nem írtál vissza, láttam, hogy 10 perce online voltál”. Jogosan merül fel bennünk a gondolat, hogy kinek mi köze ahhoz, hogy online vagyok, vagy mikor válaszolok – majd én eldöntöm.
Közösséget építesz és rengeteg egyáltalán nem konvencionális ötleted van. Milyen előremutató, közösségi életmódban látod a jövőt?
A tervezésnek mindig két szakasza van: az intuitív és a racionális. Fontos az intuitívval kezdeni és szabadjára engedni a fantáziát: hogy élnék, ha korlátok nélkül bármit választhatnék. Hol tölteném az időt, kivel mit csinálnék, milyen élményeket szeretnék átélni. Utána sorra veszem, mi valósítható meg ténylegesen a jelenben, illetve hogyan juthatok el oda. Szeretnék nyáron a természethez közel lenni? Hogy oldanám meg a megélhetésemet? A legtöbb ember a pénzt hozza fel kifogásként, amikor szóba kerül, hogy bizonyos dolgokat miért nem tesz meg, de rengeteg költségesnek tűnő dolgot meg lehet oldani pénz nélkül vagy sokkal kevesebb pénzből, mint hinnénk. Az utóbbi időben, ha bármilyen használati tárgyra volt szükségem, először kiírtam Facebookon, hogy van-e valakinek feleslegben. Egyrészt nem költenék pénzt olyan dologra, ami valakinél csak a fiókban áll évek óta, ahonnan majd úgyis kidobásra kerül, másrészt nem vennék plusz egy terméket, hiszen azzal megint csak szemetet termelnék. Így jutottam a kerékpáromhoz, amit egy Balatonkör során próbáltam ki, majd a barátom, akitől kölcsönkértem, eladta nekem, amikor újat akart venni magának. Ha nem egy idegentől kell vásárolnom, hanem egy barátomtól, az megint egy közösségi dolog. Egy másik barátom elkezdett bringaboltban dolgozni: anyagáron rendberakta a biciklimet, mert ez neki is jó gyakorlási lehetőség volt. Már csak lakatom nem volt, megkérdeztem, hogy van-e valakinek feleslegben. Egy ismerősöm pedig írt, hogy van neki egy extra és szívesen kölcsönadja. Alapvetően most nincs rá szüksége, de meghagytuk az opciót, hogy ez mégiscsak az övé, és ha úgy alakulna, hogy mégis kell neki, akkor ír Messengeren és visszaadom. Sokkal rugalmasabban kezelhetnénk a birtoklást, a használatot és a hozzáférést. A technológia nagyon jó lehetőséget biztosít ehhez, ott van például a Miutcánk.hu, ami egy kiváló eszköz erre. Ha az emberek meg mernék osztani, hogy mire van szükségük vagy igényük: például egy üres nyaralóra – akkor lehet, hogy baráti áron, vagy jelképes összegért hozzájutnának. Ezzel a közösségi megoldással már redukálni lehet a költségeket is. Azért a pénzért, amit az ember nem költ el, nem kell megdolgoznia, ez pedig több szabadidőt jelent. A szabadidőnkben pedig csinálhatunk olyan dolgokat, amiket szeretünk és ha elég jók leszünk benne, idővel ezt akár pénzre is válthatjuk. De sok esetben nem csak pénzzel lehet fizetni: önkéntes munkával, figyelemmel, blog poszttal, sok minden mással is, csak ennek kevésbé van meg a kultúrája. A közösségi megosztás fejlődése azokon múlik, akik hajlandóak megosztani, hogy mire van igényük. Lehet, hogy bonyolultabb találkozni valakivel és kölcsönkérni valamit, mint elugrani egy üzletbe megvenni, ugyanakkor annak a tranzakciónak lelke van, hiszen az átadásánál beszélgetünk egy ismerősünkkel, akivel lehet, hogy évek óta nem találkoztunk. Fel lehet frissíteni a kapcsolatot, meg lehet kérdezni, ki hol tart az életében, lehet, hogy ott is van egy match. Ezáltal a mindennapi tevékenységeinket is jó érzéssel, tudatosabban végezhetjük.
Csatlakozni szeretnél a Tudatos Fiatalok Közösségéhez? Az alábbi linkeken megteheted.
TFK weboldal
TFK Facebook oldal
TFK Facebook csoport
Gábor TEDx-előadását itt tudod megnézni:
Fotó: Marjai János
További Életmódtér-interjúk TEDx előadókkal:
A traumák, mint erőforrások – Interjú Barta Beával
„Kapcsolódjunk egymáshoz, és építsünk közösséget, bárhol, bármiben is vagyunk”
Önbizsergetés felsőfokon – Interjú dr. Tihanyi Benedekkel
„Megfogadtam, hogy nem fogok szemérmeskedni, hanem nyíltan beszélek a női testről”
Vélemény, hozzászólás: