Augusztus végétől a feltöltő nyaralásoknak búcsút intettem. Visszakerültem a mókuskerékbe, ami minden erőfeszítésem ellenére szép lassan bedarált. Az elmúlt hetekben bárhogy is igyekeztem időt szakítani pihenésre, regenerálódásra, legtöbbször már az óriási dolog volt, ha hét órát tudtam aludni. Fájdalmas volt beismernem, de ismét eljutottam odáig, hogy semmit sem éreztem a helyén. Egy átlag napomat elég jól szemlélteti a következő videó:
(A lenti videót először Dr. Márky Ádám stresszoldásról és mindfulnessről szóló előadásában láttam.)
Amikor eljutottam addig a pontig, hogy a mentális tűrőképességem határait súrolgattam, átgondoltam, min tudnék változtatni annak érdekében, hogy rohamos időn belül ne égjek ki. A következőkre jutottam:
- Létfontosságú, hogy napközben képes legyek pár percre behúzni a féket: megfigyelni, mit érzek, mit gondolok, és elfogadni azt az állapotot, amiben vagyok, bármilyen is legyen.
- Nincs mese, a számomra fontos értékekhez igazítva folyamatosan felülvizsgálom a rövid és a hosszú távú céljaimat. Észrevettem, hogy akkor csúszom szét a legjobban, ha elveszítem a fókuszt, és automata üzemmódba kerülök.
- Sokat segít, ha tisztában vagyok azzal, mi tölt fel, főleg, ha nagyon limitált a pihenésre fordítható időm. Éppen ezért érdemes a szívem szerint választani: legyen ez edzés, baráti találkozó, könyvolvasás, sorozatnézés vagy éppen egy tréning, amin részt szeretnék venni. Nem erőltetek magamra olyan programot, amihez nem érzem az erőt, vagy úgy tűnik, hogy inkább leszívna, mint töltene. (Talán meglepő, de ezt nem mindig olyan könnyű kivitelezni.)
- Priorizálok, és ha valami nem fér bele, udvariasan nemet mondok. Tudom magamról, hogy ha fáradt és túlhajszolt vagyok, kevesebb türelmem van másokhoz, és ilyenkor egy meggondolatlan (legyen az akár munkahelyi, akár magánéleti) reakció semmi jóra nem vezet.
- Próbálok hétvégén természetközelbe kerülni, ha máshogy nem, egy Duna-parti, vagy egy margitszigeti séta/futás során.
- Nap mint nap emlékeztetem magam, hogy hálát adjak azokért a dolgokért és pillanatokért, amiket alapvetően magától értetődőnek veszek. Ezek ugyanis egyáltalán nem azok…
- A kutatások mindig arra az eredményre jutnak, hogy a támogató, mély emberi kapcsolatok nagyban hozzájárulnak az általános jóllétünkhöz, a boldog és hosszú élethez. Ez velem sincs másképp, akár szomorú, akár lelkes vagyok, előszeretettel osztom meg az aktuális állapotomat a barátaimmal, vagy a családommal.
Vélemény, hozzászólás: