Az elmúlt hónapok során felmerült egészségügyi vészhelyzet még sürgetőbbé tette a kérdést: mit tehetünk annak érdekében, hogy egészségesebbek legyünk? Hogyan tudjuk a tűzoltás helyett a prevencióra helyezni a hangsúlyt? Ha nem az egyénre korlátozzuk ennek a gondolkodásmódnak az elültetését, mire lenne szükség ehhez össztársadalmi szinten? A témában dr. Varjú Imre kutatóorvost, egészségkommunikációs szakértőt kérdeztem.
Dr. Varjú Imre a Semmelweis Egyetemen szerezte általános orvosi diplomáját és PhD fokozatát, valamint évekig volt itt óraadó oktató. Kutatóorvosként dolgozott a Magyar Tudományos Akadémián, Angliában, és Fulbright ösztöndíjasként a Harvard Egyetemen. Nemrég végzett a New York-i Columbia Egyetem közegészségtani és egészségkommunikáció szakán. Jelenleg az FCB Health New York-i irodájában dolgozik, ahol egészségügyi kampányok stratégiafejlesztésében vesz részt, többek között viselkedéstudományi eszközök segítségével.
Laikusként az egészségkommunikáció kifejezés hallatán arra asszociálok, hogy ez egy olyan eszköz, ami társadalmi szinten segítheti elő a prevenciós szemlélet meghonosítását. Például iskolai oktatással, vagy akár online edukációs tartalmakkal. Jó helyen keresgélek?
Abszolút. Az egészségkommunikáció egy határterület, ahol az orvostudomány, a viselkedéstudomány, a közegészségtan, és a kommunikáció találkoznak. Az a feladata, hogy a sokszor bonyolult tudományos alapokon nyugvó egészségügyi ismereteket érthetően tálalja. Mindezt azzal a céllal, hogy egészségesebb életmódra ösztönözze az embereket. Ez első hallásra egyszerűen hangzik, de ahhoz, hogy ez sikeres legyen, tudnunk kell, hogy mit és hogyan kommunikáljunk. A helyzetet számos tényező nehezíti, ezek közül az egyik legáltalánosabb probléma, hogy az embereknek általában alacsony az „egészség-értése”. Ezt a fogalmat úgy kell elképzelni, mint a szövegértést, csak éppen az egészséggel kapcsolatos ismeretek megszerzésére és értelmezésére vonatkoztatva. Ide kapcsolódik, amit említettél: míg szövegértést, matematikát, földrajzot, más tárgyakat tanítunk az iskolákban, addig az egészség csak érintőlegesen kerül elő a biológia kapcsán. Én azt látom, hogy az emberek úgy kerülnek ki az oktatási rendszerből, hogy tudnak írni, olvasni, számolni, tájékozódni, de a saját testük egészségével legtöbbször csak akkor foglalkoznak, ha már valami baj történt. Ez olyan, mintha előbb ülnénk autóba, és csak a karambol után ütnénk fel a KRESZ-t. Ez nemcsak itthon, hanem számos helyen, például az USA-ban is igaz. Pedig ahhoz, hogy egy megfelelő prevenciós, vagyis a betegségek megelőzésére irányuló szemlélet kialakuljon, elengedhetetlen lenne az, hogy az embereknek legyenek alapvető ismereteik a testük működéséről, és arról, hogy az életmód hogyan befolyásolja azt.
Kérlek, mesélj arról, hogyan működik Amerikában az egészségkommunikáció.
Az USA-ban az egészségkommunikáció alapvetően a közegészségtan alá tartozik. Itt valószínűleg érdemes arról beszélni egy pár szót, hogy mi a közegészségtan és az orvoslás közötti különbség. Kis túlzással azt lehet mondani, hogy amíg az orvoslás a már kialakult betegségeket kezeli, addig a közegészségtan a még ki nem alakult betegségeket kívánja megelőzni (mint például egy járvány során), de persze van rengeteg átfedés. Ebből az is világos, hogy a két rendszer összefogása alapvető fontosságú a népesség egészségének megőrzésé érdekében, ahogyan azt például egy járvány meg is mutatja: ha nem sikerül közegészségtani rendelkezésekkel (ilyen a maszk-viselés, kézmosás, távolságtartás) megfékezni a járvány terjedését, a kórházak túlterhelődnek, és nem képesek megfelelően ellátni gyógyító funkciójukat. A közegészségtan és a prevenció tehát szorosan összefonódó fogalmak, így érthető, hogy az egészségkommunikáció, amely a prevenciót serkenti, ezzel a nagyobb területtel kapcsolatos. Persze a közegészségtannak sok más eszköze is van a kommunikáción kívül, ilyen az egyes szabályozások elősegítése, erre gyakorlati példa a dohányzás bizonyos helyeken való beszüntetése.
Az egészségkommunikáció egy speciális területe (amely Európában kevésbé ismert) az egészségügyi reklámszakmához kapcsolódik. Az USA-ban a szabályozás engedi, hogy vényköteles gyógyszert is reklámozzanak a gyógyszercégek a televízióban, az újságokban, a közösségi médiában. Ahhoz, hogy ezek a kampányok sikeresek legyenek, elengedhetetlen az egészségkommunikációs tudás, hiszen az emberek számára gyorsan és hatékonyan (a reklámokban megszokott másodpercek/percek alatt) kell a gyógyszerről szóló információt átadni. A hatékonyság növelésére a cégek sokszor „előkészítő” kampányt terveznek, ami még nem a gyógyszerről szól, hanem azt segíti elő, hogy a potenciális célközönség jobban fel tudja ismerni a betegség tüneteit, amelyre a későbbi kampány során hatékony megoldást kínál az adott gyógyszer. (Olyan ez, mintha egy csokoládét gyártó cég először csinálna egy kampányt arról, hogyan lehet az éhség tüneteit felismerni, vagy akár elkülöníteni a szomjúságtól.) Ez a gyakorlat Európában szokatlanul hangzik, azonban egy fontos mellékhatással bír: növeli az emberek tudatosságát bizonyos tünetekkel kapcsolatban, ami sokszor azt eredményezheti, hogy hamarabb, olyan stádiumban fordulnak orvoshoz, amikor még kisebb a baj.
Hogyan és mit lehetne ebből átültetni a magyar gyakorlatba?
Nem mondok újat azzal, hogy nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a prevencióra, ebben már 10 évvel ezelőtt is egyetértettek az orvosi egyetemek szakemberei, amikor még orvostanhallgató voltam. De azt is látni kell, hogy világszerte nehézségekbe ütközik a prevenció széles körű megvalósítása. Ennek számos oka van, az egyik az az egyszerű jelenség, hogy mi emberek borzasztóan rosszak vagyunk rizikóbecslésben. Jobban félünk repülőre ülni, mint autóba, noha a statisztikák alapján sokkal biztonságosabb az előbbi. Nem meglepő, hogy sokkal nagyobb figyelmet szentelünk a már szem előtt lévő bajokra, mint amekkorát azokra, amelyek még ki sem alakultak. Ez gátolja a prevencióra való fókuszt az egyéni, és a döntéshozás szintjén is. Mindezzel együtt az egészségkommunikáció elterjesztése, és a prevenciós szemlélet meghonosítása olyan cél, amiért érdemes küzdeni otthon is. Az USA-ban egyes becslések szerint az összes halálozás 40%-a elkerülhető lenne megfelelő prevencióval (például a dohányzásról való leszokással), és gyanítom, hogy Magyarországon is hasonló a helyzet, ahol a dohányzás és az alkoholfogyasztás sokkal elterjedtebb.
Azt is látni kell, hogy ezek mellett a régóta fennálló, a népesség nagy részét érintő problémák mellett az utóbbi időben egy olyan korba érkeztünk, ahol a téves és pontatlan tudományos információ gyorsabban terjed, mint egy valódi járvány. Az egészségkommunikáció előretörése olyan eszközt adhat az emberek kezébe, amellyel képesek magukat megvédeni ezekkel a téves hírekkel szemben (mondjuk, hogy a C-vitamin megöli a COVID vírust), de túlzás lenne azt gondolni, hogy ezzel az egy eszközzel meg tudja nyerni a csatát az egészségtudomány.
Jelentős kutatóorvosi múlttal miért pont a Columbia Egyetem közegészségtani és egészségkommunikáció szakára esett a választásod?
Több mint tíz éve foglalkozom orvosi kutatással, és mindig érdekelt, miért van az, hogy a tudomány annyi mindent tud az emberi testről, a szervek működéséről, arról, hogy a táplálkozás hogyan befolyásolja azt, közben az érem másik oldalán a mindennapi életben az emberek sorra betegednek meg olyan betegségekben, amelyek elkerülhetőek lennének. Az érdekelt, hogyan lehet ezt a rengeteg felhalmozott tudást valahogy direktebb módon az emberek szolgálatába állítani, hogy az egészség ne valami olyasmi legyen, amiről csak az orvos beszél, hanem egy olyan képesség, mint az, hogy tudunk írni vagy olvasni. Már a PhD-s éveim alatt szívügyem volt az egészségoktatás és a tudomány közérthetővé tételé. Imádtam tanítani és aktívan bekapcsolódtam a Kutatók Éjszakája programsorozat szervezésébe a Semmelweis Egyetemen. A PhD fokozatom megszerzése és egy Harvard kutatólaborban eltöltött Fulbright ösztöndíjas év után úgy éreztem, eljött az idő, hogy bekapcsolódjak egy olyan programba, ahol ezt a szenvedélyt kamatoztatni is tudom. A Columbia Egyetem átvett ösztöndíjjal a világ egyik legnépszerűbb közegészségtani képzésére, ez pedig egy olyan lehetőség volt, amit nem lehetett kihagyni.
Mi az a három dolog, amit a testi-lelki egészséged érdekében minden nap megteszel?
1. Vegetáriánus vagyok. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem lehet egészségesen táplálkozni, ha valaki eszik húst. Számomra könnyebb elkerülni számos rizikófaktort (például a koleszterinszint növekedését) a növényekben gazdag táplálkozással.
2. Éjszakára kinn hagyom a mobilt a hálószobából. Régen azt hittem ez nehezebb lesz, de nagyon hamar éreztem az előnyeit az alvásminőségemre nézve, ami megint csak jelentősen befolyásolja az egészséget.
3. Végül, de nem utolsó sorban, sportolok. Ez a COVID alatt sokkal nehezebb, de korábban minimum kétnaponta edzőterembe jártam, és évekig heti több alkalommal is fallabdáztam. Mostanság sokszor csak egy sétára van lehetőségem, de ki kell hozni a maximumot abból, ami van, folyamatosan keresem az új mozgásformákat.
Dr. Varjú Imrével a vírushelyzet kapcsán készült interjúk:
Hack the future of HR | dr. Varjú Imre (Health Communication and Behavior Strategist, FCB Health New York) és dr. Márky Ádám (Chief Medical Officer, Longevity Project) beszélgetnek arról, hogy a jelenlegi vírushelyzetben milyen azonnali és jövőbeni kihívások, változások elé nézünk, mi a helyzet a veszélyérzékelésünkkel, mit tartunk rizikófaktornak, illetve saját döntéseink hogyan befolyásolják mások biztonságérzetét?
COVID-19: túlzó pánik vagy szükséges elővigyázatosság? – Longevity Webinárium
Egy New Yorkban dolgozó magyar orvos a koronavírusról: „Az ellátás a szűk keresztmetszet”
Interview: The Role of Health Communication During the COVID-19 Epidemic
Fotók megjelenési sorrendben: Lynn Saville, Bjorn Bolinder, Kovács Attila
Vélemény, hozzászólás: