Az egyik kedvenc idézetem, amit az Életmódtér mottójának is tekintek, így hangzik: „A lelket kell meggyógyítani ahhoz, hogy a sejtek egészségesek legyenek”. Erre a megállapításra reflektál Suzanne O’Sullivan könyve is, amelyben az ír neurológus olyan eseteket boncolgat, melyek során a testi tünetek hátterében pszichoszomatikus, azaz lelki eredetű okok állnak.
Suzanne O’Sullivan: Rejtélyes betegségek – Hogyan okoz az elme testi tüneteket?
Ha egészségesebb, tónusosabb, vékonyabb testre vágyunk, rendszeresen sportolunk és figyelünk az étrendünkre. A mentális egészség elérésére és megtartására azonban a nagy átlag jóval kisebb hangsúlyt helyez, pedig a lelki (disz)harmónia a testünk állapotára is jelentős hatást gyakorol. A “Rejtélyes betegségek”-ben felvázolt esetek cseppet sem könnyűek, néhol kifejezetten nyomasztóak (és rendkívül elgondolkodtatóak), de mivel életem során közvetve és követlenül is voltam már érintett pszichoszomatikus tünetekben, feltétlenül szerettem volna végigolvasni. Egyáltalán nem csalódtam a könyvben, rengeteg AHA-élménnyel és új információval gazdagodtam.
Számomra a legdöbbenetesebb talán az volt, hogy össztársadalmi szinten mennyire lenézett és el nem fogadott, ha valakinek a (valós) betegségét pszichés tünetek okozzák és ez napvilágra kerül, mekkora stigmát jelent ez az érintettek számára. Pedig ahogy O’Sullivan írja, kisebb-nagyobb mértékben mindannyian érintettek vagyunk. Akit ért nagyobb stressz életében (és manapság kit nem?), jó eséllyel tapasztalhatott kisebb-nagyobb önkéntelen testi jeleket: ha például idegesek vagyunk, remeg a kezünk, vagy jelentős nyomás alatt tikkelhet a szemünk. A testünk így jelzi, hogy túlterheltek az idegeink, vagy valamilyen felmerülő nehézséget, érzést nem vagyunk képesek feldolgozni. Mélyen eltemetett lelki fájdalmak esetén, ha nem foglalkozunk a kiváltó okkal, az szélsőséges esetekben súlyos betegségek kialakulásához is vezethet. A szerző ilyan eseteket mutat be: pszichoszomatikus eredetű, rendszeres, (nem asztmás) rohamokat, részleges/teljes mozgásképtelenséget, vagy akár a látás elvesztését. Azonban O’Sullivan azt is erősen hangsúlyozza, hogy minden esetben ki kell zárni először a szervi eredetű megbetegedéseket, el kell végezni a megfelelő teszteket, és ha egyetlen eredmény sem mutat testi elváltozást/igazolást a betegség eredetére és forrására, akkor merül fel a pszichoszomatikus eredet. (Vannak, akik évekig hajthatatlanul keresik a vélt betegségük igazolását – hiszen a Google is igazolta a tüneteiket, annak ellenére, hogy egyetlen orvosi eredmény sem igazolja annak meglétét.) A pszichoszomatikus betegség diagnózisát a többség nehezen (sokszor tagadással – “de nekem nincsenek is világrengető problémáim”) és értetlenül (“azt akarja mondani ezzel, hogy elmebeteg vagyok?”) fogadják, éppen ezért kevesen is gyógyulnak meg az ilyen jellegű betegségekből. A gyógyuláshoz vezető út ugyanis nem műtéteken és gyógyszereken, hanem a rendszeres pszichoterápián (lelki munkán) és a diagnózis elfogadásán keresztül vezet.
Mi a tanulság ebből? Kiegyensúlyozott életet akkor élhetünk, ha a lelki (önismereti) munkára legalább akkora hangsúlyt helyezünk, mint a testünk formálására… És egyikben sem szégyen segítséget kérni.
Ha kiderülne, hogy a súlyos betegségedet egy mély lelki sérülés okozza, belevágnál a pszichoterápiába?
További könyvajánlók:
3+1 lelkis könyv a hideg téli estékre
3 tipp a hosszú, egészséges életért
Vélemény, hozzászólás: