Szívesen próbálok ki új dolgokat, a (vélt vagy valós) félelmeim miatt azonban ez nem mindig megy könnyen: így kerülgettem évekig az aerial jógát. Vigyázat, spoiler következik: az első légjóga órám a fenntartásaim ellenére rengeteg pozitív impulzussal gazdagított.
Régóta izgatta a fantáziámat a levegőben végzett, úgynevezett aerial jóga. Ez a mozgásforma kellőképpen összetettnek tűnt, hiszen a nagy teherbírású eszköz segítségével fokozható a test hajlékonysága, a saját testsúlyos gyakorlatok pedig erősítik a törzs izmait. Kihasználva a gravitációt kiemelt szerepet kapnak a fordított pózok – valamennyi pozitív, vitalizáló élettani hatásukkal együtt.
Annak ellenére, hogy a konditeremben, ahova járok, tartanak ilyen típusú órákat, mégsem jutottam el korábban egyetlen aerial órára sem. Ha mélyen magamba nézek, inkább arról volt szó, hogy nem mertem belevágni. Ismerem ezt a működésmódomat, mint a rossz pénzt, ha valamin napokig/hetekig agyalok, abból ritkán lesz cselekedet. Jó ideje felismertem, hogyha tartok valamitől, a spontán döntések a legcélravezetőbbek: így amikor péntek délután elkezdett ütvefúrni az egyik elragadó szomszédom, három perc alatt összepakoltam az edzőcuccomat, és már úton is voltam a kiszemelt aerial óra felé. Ezúttal biztosra mentem: nem kerestem rá a neten és nem nézegettem róla videókat, így nem is tudtam lebeszélni magam, a tudatlanság gondtalan könnyűségével érkeztem a helyszínre.
A bemutatkozás és a színvallás után (“igen, ez az első alkalom”) próbáltam kerülni a feltűnést, és elhelyezkedtem a terem szélén. Kiválasztottam egy mélylila, felfüggesztett leplet (becsületes nevén hammockot), ami leginkább egy függőágy és egy selyemsál szerelemgyerekének tűnt, és csendben vártam a sorsomat.
A légjógával kapcsolatos legmélyebb félelmem az, hogy fejre esek. Hiába lehetek biztos abban, hogy jól van rögzítve a heveder, fejjel lefelé lógva végtelenül kiszolgáltatott és kontrollvesztett az ember – idáig ez az ellenérv harsogott bennem. Szerencsére élesben nem volt időm ezen morfondírozni. Az órán dinamikusan váltották egymást a jól ismert jógagyakorlatok, viszont az eszköz vadiúj volt nekem, ezért csak kapkodtam a fejem. Az oktató (de még a mellettem lógó rutinos lány is ellátott tanácsokkal) folyamatosan segített a helyes kivitelezésben – persze nem sikerült valamennyi profi mozdulatot elsőre lemásolnom, de erre nem is számítottam. Meglepő módon a gyakorlás során jópár (előzetesen rettegett) fordított testhelyzetet is sikeresen összehoztam, és egy-két haladóbb póztól eltekintve egész eredményesen lekövettem az órát.
A legnagyobb sikerélményt mégis az okozta, amikor az óra végén oktatói segítséggel kiviteleztem a legegyszerűbb át- és visszafordulást – ettől már annyira el voltam ragadtatva, hogy gyermeki izgalommal fel is sikantottam az örömtől. 😀 Őszintén szólva óriási élményt jelentett számomra ez az óratípus, hiszen kiderült, hogy egyrészt a heveder biztonságosan megtart, másrészt sokkal több dologra vagyok képes, mint azt elsőre hinném – ebből a felismerésből kifolyólag a félelmeimet is hatékonyan oldotta. Nem akarom elkiabálni (nehogy csak az endorfin beszéljen belőlem), de gyanítom, hogy szereztek egy visszatérő vendéget.
Kinek ajánlom?
- Mindenkinek, aki szeret jógázni, és szívesen kipróbálna egy különleges, eszközös órát.
- Az akrobatikus gyakorlatok rajongóinak.
- Azoknak, akik úgy érzik, hogy unatkoznak egy hagyományos jógaórán.
- Azoknak, akik szeretik az új mozgásformákat, és egy izgalmas, komfortzónán kívüli élményre vágynak.
Ahol kipróbáltam:
Aerial Basic (Oktató: Olasz Vera)
Oxygen Wellness Fáy – 1139 Budapest, Fáy u. 45.
A bejegyzés végére rátaláltam az Aerial Yoga Hungary oldalára: náluk bőséges a választék a különböző típusú aerial órákból. Mivel a 60 perc gyakorlatilag elrepült (szó szerint), ha komolyabban érdeklődsz a légjóga iránt, érdemes az alapokat egy hosszabb tanfolyam/workshop keretein belül elsajátítani.
Nem tudod mire számíts egy aerial jóga órán? Valami ilyesmit kell elképzelni:
Ezeket is kipróbáltam:
5 új szokás, amit a social distancing-nek köszönhetek
Tudatos karanténlét: 5+1 tipp a testi-lelki egészség megőrzéséhez
Vélemény, hozzászólás: